Ön itt jár: > Kezdőlap > Egy kislány kabátja és az Infinity Ajándék eredete

Egy kislány kabátja és az Infinity Ajándék eredete

Orsi

Vannak dolgok az életünkben, amik a megtörténésük pillanatában még nem tudjuk, hogy egész életünkre hatással lesznek.
N
álam 15 éves koromban jött el az a pillanat, ami megalapozta az Infinity Ajándékgyárat és mindezt Édesanyám önzetlen szeretetének köszönhetem. 

Anyukám és én, Orsi

Az Infinity Ajándéknak, mint küldetésnek a közelében sem voltam soha gondolati szinten sem 15 éves koromban.

Akkortájt még az álmom az volt, hogy diplomata legyek és a lengyelországi Magyar Nagykövetségen dolgozhassak, mivel a gyerekkorom nagy részét ott töltöttem. 
Az ember azt hinné egy ilyen kezdek után az ember családja gazdag, de velünk nem ez történt. Nem volt pénzünk, éppen ezért nálunk a Karácsony, soha nem arról szóltak, hogy bármit is vásároljunk magunknak, csak úgy. Inkább arról, hogy Karácsonykor legyen elegendő étel az asztalon. 

Anyukám és én ettől függetlenül imádtunk a karácsonyi vásárba kijárni. Nem vásároltunk. Nem ettünk sült kolbászt, és nem ittunk forralt bort. Azért mentünk, mert szerettük a fényeket, szerettünk nézelődni, kezünkbe fogni olyan dolgokat, amikre nem volt pénzünk. A pénz híján mi így is nagyon jól éreztük magunkat, sokat nevettünk és nem bántuk, hogy nem engedhetjük meg magunknak a vásárfiát. 

Ekkor történt, hogy egyszer csak megálltam az egyik stand előtt. Egy gyönyörű kabát nézett vissza rám. Amolyan hercegnős kabát. Krém színű, finom műszőrme, harangalakú és tényleg ahogy a mesékben van, a hercegnő vállára omló kapucnival. 

Nem bírtam ellenállni a kereskedő unszolására és felpróbáltam a kabátot. Tökéletes volt. Gyönyörű volt. A kereskedő megmondta az árát. Nem engedhettük meg magunknak. Nagyon sokba került.
Soha nem voltam követelező gyerek. Mindig tisztában voltam azzal, hogy mit engedhetünk meg magunknak és mit nem. Ezt a kabátot nem engedhettük meg magunknak, ezért igyekeztem minél többet magamba szívni a látványból, hogy el tudjam vinni magammal az emlékét. 

Ekkor történt meg velem az én karácsonyi csodám.
Édesanyámnak a pénztárcájában volt egy titkos rekesz. Ezt úgy hívta a "dugi pénz". A "dugi pénz" arról szólt, hogyha bármi olyasmi beüt, pl. váratlanul tönkre megy a hűtő stb. akkor ne okozzon nekünk óriási problémát a megszereltetése. Ebbe a "dugi pénzbe" Anyukám szorgosan gyűjtötegette apránként a forintokat. Ez a "dugi pénz" szigorúan volt kezelve. Soha... soha nem költötte el fölösleges dolgokra. Volt kabátom, ami rajtam volt épp, vagyis még egy ilyen kabát az plusz kiadás lett volna. Anyukám nem szigorú ember volt, de az ő gondos gyűjtögetése sokszor megmentett minket a csávából. 

Anyukám belenyúlt a pénztárcájába, elővette a "dugi pénzt" és megvette nekem a kabátot. Én ott álltam hitetlenkedve, nem tudtam felfogni, hogy ez a gyönyörű kabát az enyém. Hiszen mi ilyesmit nem engedhetünk meg magunknak, akkor hogy történt meg mégis, hogy ez a kabát rajtam van? Ránéztem Anyukámra és a válasz egyértelmű volt: nagyon szeret engem és pontosan tudta, hogy én nem fogom magamnak kérni ezt a kabátot, nem fogom kierőszakolni. Pontosan tudta, hogy én nagyon-nagyon-nagyon vágyom rá. 

Akkor és ott a karácsonyi vásárban megtanultam, hogy bármi lehetséges. Bármikor megtörténhet az, hogy az álmok valóra válhatnak. És én hiszek a Karácsony Angyalában, én hiszek az Önzetlen ajándék erejében. Hiszem, hogyha olyasmit adunk a másiknak, amire vágyik, és nem a következő személytelen ajándékot, akkor a kapcsolatainkat javítani tudjuk, mert azt üzenjük ezzel a másiknak: fontos vagy nekem, figyelek rád, ismerlek. 

Hiszem, hogy az ajándékozás sokkal többről szól, minthogy megvegyük a következő drága ajándékot. Nem az ÖSSZEGEN van a hangsúly, hanem, hogy azt adjuk a másiknak, ami örömet okoz a számára. 

Nekem az ajándékozás lett a küldetésem, hogy megmutassam, lehet ezt máshogy is csinálni, Ádám pedig mindenben támogat, mivel kettőnk között ez folyamatosan megvan és bizony érezzük az erejét. :)
 

Köszönöm, hogy elolvastad a történetemet! 

Szeretettel: Orsi